2012. március 2., péntek

Játék ismétléshez

Ez látszatra egy memória játék csapatversenyben.
Az én értelmezésemben pedig egy ismétlő és felmérő játék. Arról kapunk indirekt visszajelzést a gyerekektől, hogy ebben az évben mely történetekre emlékeznek a leginkább, és mi jut eszükbe az egyes szereplőkről.
Ez egy átalakított játék, eredetileg mesefigurákkal kell játszani.

Két csapatra osztjuk a csoportot. (Ezt is lehet játékkal.)
Minden gyerek kiválaszt magának egy bibliai szereplőt, akiről ebben az évben tanultunk.
Utána be kell mutatkozni.
Én ilyenkor egy konkrét példát lemondok, hogy megértsék pontosan a feladatot.
Pl. Én vagyok a hamis bíró. Nem félem Istent, nem szeretem az embereket.

Ha nem jut eszükbe ember, akkor tárgyat is lehet választani.
Pl. Én vagyok a ház, aminek megbontották a tetejét, hogy egy béna embert leeresszenek.

Ha a gyerekek nem is tudnak ilyen szabatosan fogalmazni, akkor elmondják, amit tudnak, mi pedig elismételjük mondatba foglalva.

Ezután a két csapat egymással szemben leguggol úgy. Egy nagy anyaggal/lepedővel/függöny stb. eltakarjuk egymástól a két csapatot. Ideális helyzetben: két felnőtt fogja a textil végét.
Mindkét csapatból egy-egy ember egészen közel guggol a textilhez. Amikor háromra leeresztik, akkor a szemben lévőnek a nevét kell kimondani. Aki hamarabb helyesen mondja, annak a csapata kap egy pontot.
Így lehet felváltva próbálkozni.

Ha nincs két felnőtt, akkor az egyik végét a textilnek rögzítjük valamihez, és csak az egyik felét eresztjük le.
Próbáljátok ki.

A végén megbeszéljük, hogy milyen történetekre nem emlékeztünk.
Szükség esetén újabb játékkörrel is lehet gyakorolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése