2012. november 21., szerda

Majdnem

A tető épül
Ma majdnem elfelejtettem egy gyülekezeti hittant.
Ez nálam előfordul általában az őszi és a tavaszi szünetek után.
De még "időben" egy órával az óra előtt.
Még jó, hogy arról is beszéltem múlt szombaton, hogy időben el kell kezdeni a készülést.
Így aztán improvizálni kellett. 
Van egy-két ötlet a tarsolyomban, de az idő szorítása nem kedvez mindig az üzenetnek.
Szóval elővettem a múlt heti ovis hittanos házépítős gyógyítási történetet. 

Bemutattam a tárgyakat, amelyeket a gyerekeknek fel kell használni a történet előadásához.
A megbontott tető
A másik csapat tetőtípusa
Kendők, habrudak, szőnyegdarab és két báb.
Felolvastam a történetet.
Két részre osztottam a csapatot, és meg kellett beszélniük, hogy mit adnak elő, de a tárgyakhoz nem nyúlhattak.
Aztán egymás után előadták a történetet.
Jól sikerült!
Az egyik ötödikes majdnem szó szerint visszamondta a bibliai történetet!

Az óra témája: együtt végzett szolgálat, hogy a másik ember Jézushoz eljusson.

Előtte játszottunk egy kicsit olyan játékot, amivel a közös munkát előkészítettük.
Műanyag kis labdákkal.

Vannak, akik szerint a blogírás nagyon-nagyon sok idő.
Ez a bejegyzés 5 perc alatt készült el most, fotók nélkül.
(Fotó +10 perc)
Szóval írjatok ti is blogot.
Ha így járnék, akkor csak megnézném a ti bejegyzéseiteket.


1 megjegyzés:

  1. Szerintem, ez esélytelen, Noémi! Sokkal hamarabb kitalálsz valamit, mint, hogy megnézegess néhány oldalt... :)
    Ezért inkább maradjunk az eredeti felállásnál: majd mi nézünk nálad ötleteket! :)
    Egyébként, amikor én hozzád jövök inspirálódni, nagyon nehezen tudok a sok jó ötletből egyet kiválasztani, mert legszívesebben mindet kiválasztanám, egyszerre! És ha sikerül is, azt még jócskán testre kell szabnom, mivel nincsenek olyan eszközeim, nem tudok úgy varrni stb.
    Bár, azt hisezm, amilyen gyorsan a te fejedben kattognak a kerekek, már a testreszabás folyamata is végbemenne a post olvasása közben... :)

    VálaszTörlés